Közönséges tegzes
Közönséges tegzes | ||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Belgiumi példány
| ||||||||||||||||||||||
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||
Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||||
Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
Limnephilus flavicornis Fabricius, 1787 | ||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Közönséges tegzes témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges tegzes témájú médiaállományokat és Közönséges tegzes témájú kategóriát. |
A közönséges tegzes (Limnephilus flavicornis) a rovarok (Insecta) osztályának a tegzesek (Trichoptera) rendjébe, ezen belül a mocsártegzesfélék (Limnephilidae) családjába tartozó faj.
Előfordulása
[szerkesztés]A közönséges tegzes mindenütt előfordul és gyakori.
Megjelenése
[szerkesztés]A közönséges tegzes imágója, az éjjeli lepkéhez hasonló, testhosszúsága 10–14 milliméter, szárnyfesztávolsága 26–37 milliméter. Színe sárgásbarna, a tor felül feketés, a potroh zöldes színű. Az elülső szárnyak szilárdabbak és sokkal keskenyebbek, mint a hátulsók, végük egyenes vonalban haránt irányban lemetszett. Színtelenek és fénylők, hátsó (összehajtott szárnyak esetén felső) felükön szabálytalan feketés-barna foltok láthatók. A csáp körülbelül olyan hosszú, mint az elülső szárny. A lábakon fekete tövisek vannak. A lárva teste hengeres, hernyóhoz hasonló.
Életmódja
[szerkesztés]A közönséges tegzes álló- és lassan folyó, növényekkel dúsan benőtt vizek lakója. A kifejlett rovar alkonyatkor és éjszaka tevékenykedik, napközben a növényeken pihen. Valószínűleg alig táplálkozik; elcsökevényesedett szájszervei legfeljebb folyadék felvételére alkalmasak.
Repülési ideje májustól októberig tart, de leggyakrabban június–júliusban repül.
Források
[szerkesztés]- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6